A Mátrixról és a démonokról

Mivel ellenőrizhetetlen, hogy a világ, amit látni vélünk, valóban létezik-e, kénytelenek vagyunk ahhoz a világhoz fordulni, azt elfogadni valóságként, amit a világról gondolunk. Amit gondolunk, azt viszont egyben teremtjük is. Hogy van ez?

Lássuk először is az időt. Az időről általában azt gondoljuk, hogy olyan, mint egy vonal, amin csak egy irányban haladhatunk, egy bizonyos, hatáskörünkön kívül álló sebességgel. Tegyük fel, hogy ez a vonal végtelen, vagy legalábbis az egymást követő generációk közt eltelt időhöz képest elég hosszú. Vegyük például az ismert történelem hozzávetőlegesen tízezer évét.

Azt szokták mondani: "a történelem ismétli önmagát". A részletek változhatnak, de a lényeg mindig ugyanaz. Vannak bizonyos szerepek, amik újra és újra előfordulnak, ilyen például a diktátor, a költő, vagy a bölcs. Ezeket a szerepeket feltehetően az azonos személyiségvonásokkal rendelkező emberek szokták időről-időre eljátszani és erre a szintén időről-időre ismétlődő társadalmi környezetben nyílik lehetőségük. Személyiségvonások helyett mondhatunk mémeket is. Azt kell tehát látnunk, hogy a történelmet nem egyes személyek, hanem bizonyos, újra és újra visszatérő tendenciák és újra és újra visszatérő szellemi konstellációk, gondolati minták alkotják. Ha a történelem alatti, mindennapibb életet figyeljük meg, akkor is észrevehetünk bizonyos ismétlődéseket. A hivatal intézménye például (és az ezzel kapcsolatos emberi magatartásformák) az egyiptomi birodalom óta megkeserítik az életet. Nincs benne egyetlen hivatalnok neve sem a történelemkönyvekben, a hivatalban oly megszokott várakozás azonban egyidős a civilizációval. Nem csak a feljegyzett történelem, hanem a mindennapi élet is tele van az egyes emberpéldányokat túlélő szerepekkel.

A materialista számára, aki nem hisz a szellemi lények, démonok, vagy istenek létezésében, mindenképp fel kellene, hogy tűnjön, hogy igenis léteznek olyan egyed feletti szellemi entitások (nevezhetjük mémnek, mint fentebb), amelyek függetlenek az időtől és olybá tűnnek, mintha örökké léteznének. Ha viszont ezek a dolgok az időtől függetlenül léteznek, akkor kipróbálhatjuk, hogy az időre nem mint egy irányban haladó vonalra, hanem mint térre gondolunk. Mit jelent ez? Az időben nem mozoghatok kedvem szerint, csakis egy irányba, látszólag tehetetlenül. Ha viszont térként tekintek az időre és az újra és újra visszatérő szerepeket úgy értelmezem, mint olyan térbeli pozíciókat, amelyeket szabadon felvehetek, akkor többé már nem az események sodornak engem, tisztábban láthatok és több információval rendelkezem azzal kapcsolatban, hogy hova is álljak.

Ha az időre, mint könyörtelenül haladó vonalra gondolok, akkor csak sodornak az éppen aktuális események, de ha észreveszem, hogy az állandóan ismétlődő szerepek, egyed feletti szellemi entitások kijelölnek egy örök érvényű jó-rossz erőteret, akkor a személyes és pillanatnyi érdekeimen felülkerekedve objektívebb módon pozícionálhatom magam, vagyis nem csak ideiglenesen, hanem abszolút értelemben is eldönthetem, hogy a jó, vagy a rossz oldalra állok-e. Ha ily módon kilépek az egyéni érdekeim szférájából, akkor észre kell vennem, hogy önmagamnál jóval nagyobb erők játékszere vagyok, ugyanakkor azt is észre kell vennem, hogy ezek a nálam nagyobb erők csakis más emberek tettein és gondolatain keresztül képesek megnyilvánulni és ezek a más emberek is szabadon eldönthetik, hogy melyik, náluk nagyobb erőt szolgálják. Másokat más viselkedésre rávenni sokféleképpen lehet, de vegyük észre, hogy ezek is csak ismétlődő minták: erőszak, szelíd meggyőzés, harc, vagy szeretet. Az egyik irány rombol (prolongálja a harcot), a másik épít. Eredeti megoldással kevés ember képes előrukkolni, úgy tűnik, problémák évezredek óta ugyanazok, ezért a nagy kérdéseket már rég megoldották, nekünk csak döntenünk kell, melyiket választjuk. Olybá tűnik, nekünk már nincs is választási lehetőségünk, a legfőbb jó és rossz, a legmagasabb fent és a legmélyebb lent már tőlünk függetlenül is létezik. Tök mindegynek tűnik, hogy ez a Mátrix, vagy a démonok és istenek világa, úgy tűnik, a lapok már le vannak osztva, ugyanakkor mégis van választásunk.

Az egészből talán az a legfontosabb tanulság, hogy léteznek olyan erők, amelyek túlélnek minket, mint példányt és ez ellen nincs mit tenni. Annyit viszont tehetünk, hogy megnyitjuk az életünket ezek felé erők felé, elfogadjuk a létüket, tudatosítjuk őket magunkban és mindennapi döntéseinket hozzáigazítjuk ehhez az egyéneken túli világhoz. Pozitív, személyes érdekeinket támogató erőkkel szívesen azonosulunk, a negatívakat viszont (például betegség) igyekszünk elkerülni, pedig ezek is a világ részei.