A gondolkodásról

Ellentmondásos helyzet: hogyan gondolkodhatunk a gondolkodásról? Kijelenthetünk-e róla bármit is, miközben tudjuk, hogy ez a kijelentés is egy gondolat. Klasszikus helyzet, amit érzékletesen ábrázol M. C. Escher Tekenen (Drawing hands, Rajzoló kezek) című festménye. Más szavakkal: kihúzhatjuk magunkat a mocsárból a saját hajunknál fogva?

Most hagyjuk ki azt a lehetőséget, hogy az általunk valóságként érzékelt létezők is csupán a képzeletünk termékei. Azért hagyjuk ki, mert akkor nincs értelme semmiről sem beszélni. Tehát feltételezzük, hogy a dolgok valóban léteznek, legalábbis ami a fizikai valóságot illeti és a világ nem a Mátrix. Feltételezzük, hogy vannak csillagok, asztalok, fák, madarak, stb. Azon viszont már érdemes elgondolkodni, hogy ezekre a dolgokra egyértelműen elhatárolható objektumokként tekintünk-e. A hindu bölcselet, vagy a kvantumfizika megkérdőjelezi ezt.

Mit tehetek én, az "utca embere", aki nem olvasta a hihetetlen mennyiségű szent szöveget, és nem ért a kvantumfizikához? Először is elolvasom és megpróbálom megérteni ezeket és mindazt, amit még nem tudok. De mindenekelőtt felismerem, hogy nem tudok mindent. Ha megkérdezünk bárkit, hogy tud-e mindent, valószínüleg azt válaszolja majd, hogy nem. Ennek ellenére a mindennapi életben általában úgy viselkedünk, mintha mindent tudnánk, de legalábbis abban, amiről éppen szó van, igazunk van. Több kijelentő mondat hangzik el a világban, mint kérdő és ez szerintem baj.

Miért van az, hogy a gondolkodásunk legnagyobb része arra szolgál, hogy bebizonyítsa az igazunkat? Úgy értem, nem az a fontos, hogy az igazságot keressük (vagyis kérdezünk), hanem az, hogy a személyes igazunkat bizonyítsuk (vagyis kijelentünk), nem a valóság érdekel minket elsősorban, hanem a személyes érdekeinknek akarunk érvényt szerezni. Ez akkor is igaz, ha ez a személyes érdek első pillantásra nem látható, rejtett. Vagyis a gondolkodásunk a mindennapi életben erősen részrehajló, úgy is mondhatnám, érzelmi motívumokkal terhelt. Ennek ellenére, a gondolkodás, gondolat szavakról elsősorban nem az érzelem, hanem az afelett álló értelem, a színtiszta logika jut eszünkbe. Ezt a látszólagos ellentmondást az okozhatja, hogy a gondolatokat általában szavakkáRészletek
"Principio erat verbum, verbum erat apud Deum, et Verbum erat ipse Deus." vagyis "Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és az Isten volt az Ige" - így kezdődik János evangéliuma. A görög eredetiben a "logosz" szó szerepelt, ami szót, beszédet jelent. A keresztény hagyományban: ige. formálva próbáljuk megosztani másokkal és mivel a szavak sok esetben mást és mást jelentenek, vagy jelenthetnek egy diskurzus résztvevői számára, az íly módon keletkezett zavarosban lehet érzelmi jópontokat halászni. A szavak szerepe a gondolkodásunkban meghatározó, ugyanis gondolkodni szavak segítségével, közvetítésével tanulunk meg. Ez szerintem egy komoly probléma, ugyanis a szavak a tésztaszerűen összefolyó valóságot szilárd falú dobozokba rendezik és később a kimagasló intuíció és kreativitás jeleként értelmezi a külvilág, ha egy ilyen falon sikerül átlépnünk. Kedvenc gondolatom, hogy a Bibliát nem Isten kinyilatkoztatásaként, hanem az emberi tudat fejlődéstörténeti dokumentumaként fogom föl. Ha ez igaz, akkor János evangéliumának kezdő szavai ("Kezdetben vala az Íge...", amit fordíthatnánk így is: "Kezdetben vala a Szó...") pontosan tükrözik a valóságot: a Cselekmény (a Jó és Gonosz küzdelme, az Üdvözülés, mint végcél, vagyis a Szentírás teljes forgatókönyve), amelyik a tudatom (és mindenki másé) fejlődését írja le, a szavakkal kezdődik, azokon alapul.

Ha tehát a gondolkodásról szeretnénk gondolkodni, nem lehet elhanyagolni a szavak szerepét. Ha valakivel beszélgetünk, valójában minden egyes szó pontos értelmezésére rá kellene kérdeznünk: "Mit értesz az alatt, hogy...?" Ha így járnánk el, észrevennénk, hogy rengeteg tisztázatlan kifejezés fertőzi a pontos információáramlást úgy személyek között, mint egy személyen belül. Az utóbbi félmondat fontos, hiszen az egyén belső gondolkodása is egyfajta párbeszéd, mindenesetre szó alapú, tehát érzelmekkel terhelt, tehát nem feltétlenül objektív. Hogyan leplezhetjük le saját gondolkodásunk hatásvadász trükkjeit? Hogyan kerülhetünk a saját hátunk mögé? Vegyünk egy első pillantásra idétlennek tűnő példát:

Idegesít ez a békakuruttyolás!

Tegyük fel, hogy egy tóparton töltöd a hétvégét és pihenni szeretnél, de nem tudsz, mert a "hülye" békák egész éjjel brekegnek. Milyen ki nem mondott információk rejlenek ebben a kifakadásban? Elsőként rögtön az "idegesít" szó. Az "...ít" végződésű igék arra utalnak, hogy valaki, vagy valakik valaki, vagy valami mást valamely cselekmény elszenvedésére kényszerít(enek): vagyis a rohadt békák előre megfontolt szándékkal nem hagynak téged aludni, kifejezetten azért brekegnek, hogy kicsesszenek veled, a megérkezésed első percéig kussoltak és a távozásod utáni első perctől szintén kussolni fognak. Persze az "idegesít" szót nem kell ilyen módon szó szerint értelmezni, lehet így is: ideges vagyok ettől, de tudom, hogy nem azért teszik, hogy én ne tudjak aludni, egyszerűen csak brekegnek. Ha már idáig eljutsz, valószínüleg nem leszel olyen ideges. Esetleg csak amiatt, hogy nem voltál elég előrelátó, hisz nyilvánvaló, hogy egy tó mellett békák élnek, akiknek az a szokásuk, hogy brekegnek, vagy áthelyezheted az indulataidat a békákról és magadról a szálláshely tulajdonosára, aki nem hívta fel a figyelmedet erre a körülményre (azt persze nem ismered fel, hogy ha te is szállásadó volnál, te is letagadnád, vagy legalábbis nem forszíroznád az ilyen körülményeket).

Millió ilyen példát lehet találni. A kulcsszavak: ítélet, előítélet, prekoncepció, koncepció, elvárás, stb. JézusRészletek
Jézus az Újszövetség és a kereszténység központi személyisége, a legnagyobb hatású vallási alakok egyike. azt mondja (Máté 7):

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek

Sokáig azt hittem, hogy a mondat második fele a gyarlóknak odavetett konc, aminek az a célja, hogy a spirituálisan nem elég fejletteknek nyújtson valami fizetséget azért, hogy megérje nekik nem ítélni, de ma már látom, mi itt a lényeg: elsősorban ne azért ne ítélj, hogy te se ítéltess meg, hanem azért, mert az ítéleteddel a világba küldesz egy jó-rossz csomagot, ami oly módon hat vissza rád, hogy nem enged vissza abba az Édenkertbe, amit a jó és rossz tudásának fájáról szedett gyümölcs miatt kellett elhagynunk. Sőt, nem csak egy bizonyos kérdéssel kapcsolatban küldesz egy jó-rossz csomagot, hanem azt üzened, hogy helyénvaló a dolgokat jóra és rosszra szétválasztani és példáddal másokat is ítélkezésre buzdítva szennyezed a szellemi világot. És itt megint visszatérnék ahhoz a koncepcióhoz, mely szerint a Szentírás nem Isten kinyilatkoztatása, hanem az emberi tudat (személyes és kollektív) fejlődéstörténetének dokumentációja: az Édenkertből való kiűzetettség az ítélkezés (jó és rossz megkülönböztetése) következménye. Az Édenkertbe bármikor vissza lehet térni, ha lemondunk jó és rossz megkülönböztetéséről és függetlenítjük magunkat mások ítéleteitől. Kemény feladat.

Az ítélkezésről különösen azért nehéz lemondani, mert az alapvető értékítéleket a neveltetésünk során sajátítottuk el, ennek következtében pedig általában nem is ismerjük fel őket. Vagyis úgy ítélkezünk, hogy annak nem is vagyunk tudatában. Hogyan ismerjük fel rejtett ítéleteinket? Például úgy, hogy eljátszadozunk számunkra teljesen elképzelhetetlennek vélt gondolatokkal. Pédául:

Vörösre festett arccal, zöldre festett hajjal, teljesen meztelenül szálljunk fel a 7-es buszra. Rugdossunk meg minden nyugdíjas nénikét, tapossuk meg bevásárlószatyraik tartalmát. Tépjük fel a vezetőfülke ajtaját és csókóljuk szájon a sofőrt (attól függően, hogy nők, vagy férfiak vagyunk, más-más módon meglepő a tettünk), majd vizeljünk az utastér közepére.

Ha mindezt teljesen életszerűen sikerült elképzelnünk, nagyon sok mindent megtudhatunk arról, hogy mit gondolunk helyesnek, illetve mit elfogadhatatlannak. Haladóknak: a feladat lényege az, hogy képzeletben lépjünk is túl ezeken az értékítéleteken, vagyis száz százalékban éljük át azt, hogy mindezt valóban megtesszük. Ha elég következetesen játszuk a játékot, nagyon sok mindent fogunk megtanulni a saját magunk és a mások gondolkodásáról.

A lényege annak, amiről ez az egész esszé szólni akar: "nagy gondolkodó"-nak azokat tartja az utókor, akiknek volt mersze megkérdőjelezni saját (szüleik és tanáraik által determinált) prekoncepcióikat, vagyis azokat, akik inkább kérdeztek, mint állítottak: az orvosokat, akik ahelyett, hogy elektrosokkal jó útra térítették volna az "értelmi fogyatékosokat", felfedezték a pszichoterápiát, a fizikusokat, akik megcáfolva a láthatót, utat törtek az atomok világába, a zöldeket, akik megkérdőjelezték, hogy jogunk van-e mindent felemészteni és Jimi Hendrixet, aki csutkára tekerte az erősítőn a hangerőt és felfedezte a torzított gitárhangot.

Azaz:

Több dolgok vannak földön és egen Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.

Vagyis: hülyébbek vagyunk, mint gondolnánk :)