A minőségről

Elolvastam a Zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete című könyvet, de amikor letettem, még nem esett le a tantusz, csak most, pár hét múlva: az egész életünk az értékítéletek, vagyis végső soron a minőség kérdése körül forog.

Összes vitánk arról szól, kinek van igaza, tehát az igazságot keressük. Nem az érdekel minket, ami van, a valóságért senki sem küzd, hisz az senkit sem érdekel és egyébként is létezik, függetlenül tőlünk, vagyis azon kívül, hogy tudomásul vesszük, nemigen kell mit kezdenünk vele. Kit érdekelnek a kvarkok, vagy kinek jutna eszébe vitatkozni a nehézkedésről? Minket az igazság érdekel, vagyis a valóság és az ahhoz kapcsolódó érzelmeink együttese, vagyis a fátum és az ahhoz kapcsolódó viszonyunk. Mi a helyes, mi nem az, mi van fent és mi van lent, mi visz előre, pontosabban merre van ez az előre és mi visz hátra, vagyis merre van ez a hátra? Egyszóval: minőség.

PirsigRészletek
Amerikai író és filozófus. Legismertebb műve: A zen meg a motorkerékpárápolás művészete. tipikus egykönyves író, aki ebben a könyvben valószínüleg minden lényegeset megírt, amit a világról el akart mondani és mindez egyetlen szóban megfogalmazható. Nem írt több könyvet és minek is írt volna, hiszen rátalált arra a szóra, ami körül minden forog. Én most mi a fenét tehetnék mindehhez hozzá? Legfeljebb ennyit: keressétek minden helyzetben, problémában, vitában a minőséget. Vagyis keressétek minden élethelyzetben azt, hogy mi van fent, mi van lent, mi van előre és mi hátra. Nem lesz egyszerű a dolgotok, mert nem tudjátok, milyen értékrend alapján döntsetek. Pont az értékrend az amit már évezredek óta keresünk, de nem találunk megnyugvást. A mai, bulvártól harsogó, énközpontú és anyagias korban különösen nehéz megtalálni a felfelé vezető utat, mert nincs generációkon átívelő, stabil értékrend, csak önmagunkra számíthatunk. Holnap már más lesz igaz. Vannak kevesek, akik találnak valamilyen célt önmagukban, de félek, hogy ezek saját bástyájuk falai közé szorulnak végül, mert az egó erősödése bomlasztja a közösséget és félek, hogy aki önmagára alapoz, az homokvárra épít, hiszen az egyén múlandó. Nehéz ügy.

Ugyanakkor vegyétek figyelembe, mit mond Mózes első könyvében a kígyó a tiltott fa gyümölcséről:

Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemetiek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és rossznak tudói (Móz. 3,5)

És ez itt a kulcsszó: jónak rossznak tudói, vagyis olyanok, akik képesek ítélni. Mit mond JézusRészletek
Jézus az Újszövetség és a kereszténység központi személyisége, a legnagyobb hatású vallási alakok egyike.?

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek (Máté 7,1)

Talán ezt mondja ezzel: térjetek vissza az Édenkertbe (térjetek meg), elhoztam nektek a megváltást, vagyis az útmutatást arra vonatkozóan, hogyan találhattok vissza az isteni boldogságba, abba a világba, ahol nincs jó és rossz, nincs kétség, nincs választás, nincs ítélet. Jézus nem a beérkezettekhez, a sikeresekhez, az összeszedettekhez fordult, hanem épp a kétsébeesettekhez, az elesettekhez, a tévelygőkhöz, akik bizonytalanok abban, mi a helyes és mi nem, mi van fent és mi van lent. Paradox, hogy az a kereszténység, amelynek szent könyve mindezt oly tisztán megfogalmazza, évszázadokig sanyargatta az embereket a bűn és erény, az üdv és a pokol kettéválasztásával, vagyis a jó és rossz megítélésének kettősségével. Pont az ellenkező irányba vitte az embereket, mint amire hivatott lett volna. Nem feloldotta jó és rossz kettősségét, vagyis a bűnbevetettséget, hanem mélyítette azt.

Paradox, hogy NietzscheRészletek
Német filozófus., aki szerint Isten halott, sokkal közelebb került Jézushoz mindenkinél a maga korában, amikor azok mellett állt ki, akik elveszejtik magukat, azokkal szemben, akik otthot teremtenek maguk köré részigazságaikból és dölyfösen dagonyáznak a sikerben. Mennyire kicsinyes dolog ez! Ugyanakkor Nietzsche talán azt hihette, megtalálta az üdvözítő utat minden érték átértékelésében és talán közel is került a valódi igazsághoz: nem átértékelni kell a dolgokat, hanem egyszerűen nem értékelni!

Mert valahol itt lappang a kulcskérdés: az ember értékelő lény (vagyis tudója jónak és rossznak), de ugyanakkor ez röpített minket ki az Édenkertből, vagyis úgy tűnik, pont az tesz minket emberré, ami megakadályozza, hogy állati boldogságban, a Paradicsomban éljünk. És ez a szabad akarat örök kérdése is: miért nem teremtett Isten olyan világot, ahol nincs választási lehetőség közte és az Ördög között? Miért szívat minket? Nem azt bizonyítja ez, hogy Istent mi találtuk ki? Ha viszont Isten nem létezik, akkor miért ne taposnánk ki egymás belét és miért ne gázolnánk egymáson keresztül? Valamiért csak kitaláltuk azt az Istent, aki kordában tart minket, aki mértéket szab, aki megmondja mi van fent és mi van lent és mi van előre és mi hátra. Most végül is kinek van kire szüksége? Isten él belőlünk, vagy mi Őbelőle?

Úgy tűnik, két koordinátatengely mentén zajlanak az események: egyrészt a generációkon átívelő, stabil értékrendektől (pl.: elfordulás a vallástól, faluból városba költözés, globalizáció, szexuális forradalom) próbálunk szabadulni és elmozdulunk az egyéniség, az individuum, és az önmegvalósítás felé (látszólag Nietzsche javaslatát követjük) és ezen belül némelyek kivirágoznak (mert élvezik, hogy önmaguk lehetnek), némelyek pedig betokozódnak (mert riasztja őket a szabadosság), másrészt viszont, mivel (szintén a globalizáció mellékhatásaként) soha nem látható mértékben érhetők el az egzotikus kultúrák (lehetünk buddhisták, muszlimok, atomfizikusok, légtornászok, vagy botanikusok, vagy punk zenészek, vagy akármi mások), az individuum több lehetőség közül választhat, mint eddig bármikor és épp ezért nagyobb a felelőssége is. Ez a megnövekedett felelősség viszont épp azért jelenik meg, mert megnőtt a szabadság. HamvasRészletek
Író, filozófus, könyvtáros. valami olyasmit ír a KarneválbanRészletek
Hamvas egyik legjelentősebb műve, melyjel műfajt teremtett: a beavatási regényt., hogy a második világháború után lehetősége lett volna az emberiségnek tiszta lappal mindent újrakezdeni, de ez nem történt meg, a világégés után két perccel mindenki ott folytatta a kapirgálást, ahol abbahagyta. Ideillik Örkény egyik egypercese, a Budapest című.

Miért csak világégések árán képes tanulni az emberiség (már ha képes tanulni egyáltalán)? Létezik rajtunk kívül álló igazság, vagy minden értékelést mi találunk ki? Mi az elsődleges érték? Az élet? Az üdv? A szeretet? Vagy az élvezet? Talán Jézus csupán élvezte, hogy megváltja az emberiséget?

Hallgassátok TolleRészletek
Német származású, jelenleg Kanadában élő spirituális tanító. mestert. Talán segít... Remélem előbb-utóbb akad valaki, aki kivezet minket ebből a csávából.