A tudás hatalmáról

A tudás hatalom ("scientia potentia est"). A latin közmondást Francis Bacon jegyezte le (vagy találta ki, nem tudom). Egy régebbi kor viszont mintha ezt üzenné: a tudás bűn. Pontosabban a tudás felhasználása bűn.

Hogyan?! Bűn talán hidat építeni, törött kart begipszelni, fertőzést antibiotikummal gyógyítani? Csak álljunk semmit sem téve, és nézzük, hogy a dolgainkat benövi a fű és megeszi a rozsda?

Nem tudom, csak gondolkodom. Mit mond a Teremtés könyve: az ember evett a tudás fájáról és ezért kiűzetett az Édenkertből. Mit jelent ez?

Szerintem azt, hogy amint az ember a tudását felhasználva megváltoztatja a dolgokat, egy beláthatatlan súlyú terhet vesz magára.

Íme, az ember olyanná lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ne nyújthassa ki kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyék, és örökké éljen, kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett.
És miután kiűzte az embert, odaállította az Éden kertje elé a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

A történet így mondja el, de ez csak projekció. Vagyis nem az Úristen büntette meg az embert, az (örök) élet fájától mindenki azonnal eltaszíttatik, aki a tudást magához ragadja. Ugyanúgy törvény ez, mint ahogy a feldobott kőnek is le kell esnie.

Mi a gond az elmével, miért van az, hogy a Szentírás szerint ez volt az ember első (vagyis legfontosabb, leglényegesebb) tette? Az ezután történt eseményeket szinte nem is kellett volna hozzátenni a történethez, a Szentírást Mózes első könyvének harmadik fejezetével nyugodtan le is lehetett volna zárni. Mert ebben benne van minden: a tudás hatalom, de aki ezt a hatalmat megszerzi, örökre kitaszíttatik. Honnan is? Az Édenkertből, az Aranykorból, az Idillből, a Nirvánából?

Úgy tűnik, minden tudat már eleve csakis hasadt lehet, mert ez hozzátartozik az alaptermészetéhez, sőt, ez a hasadtság a tudat elsődleges alaptulajdonsága.

Fontos megjegyezni, hogy feltehetően és elsősorban nem maga tudás, hanem a tudás felhasználása a problematikus. Mintha az ember azt érezné a szíve mélyén, hogy a dolgokba (Isten teremtésébe) beleavatkozni nem illő (törvénytelen) dolog és az ebből fakadó lelkiismeretfurdalás készteti ezt az embert arra, hogy ilyesfajta Teremtés könyvét adjon Mózes szájába. Mindegy ki mit írt, vagy mondott, nem ez a lényeg, a történet nem ragadná meg háromezer éve a képzeletet, ha nem éreznénk mindig és mindenkor igaznak.

És valószínűleg már hasonlóképp éreztünk jóval Mózes előtt is. Talán amikor még totemállatokat tiszteltünk, nyugodtabbak lehettünk, mert nem mi voltunk a világ urai, volt még, aki felettünk állt, nem volt ennyi gondunk (gond=gondolat).

Igen, ez a jó szó: gond. Felelősség. Teher. Nyűg. Nincs kire támaszkodni, nincs mihez viszonyulni. Kell tehát egy égi, mindenható hatalom, mert különben mi a fenét kezdjünk ezzel a karfiolszerű trutymóval a koponyánkban. Ez a karfiol, mivel létezik és működni képes, működnie is kell és mivel működnie kell, etetni kell "jó"-val, "rossz"-szal, "igaz"-zal, "hamis"-sal, "cél"-lal és "ok"-kal. BuddhaRészletek
Vagyis Guatama Sziddhártha, a róla elnevezett "vallás" (buddhizmus) alapítója.
szerint a vágyak elcsendesítése, JézusRészletek
Jézus az Újszövetség és a kereszténység központi személyisége, a legnagyobb hatású vallási alakok egyike.
szerint a szenvedés felvállalása a parancsoló karfioltól való megszabaduláshoz vezető út (Tao).

A kereszténység talán azzal az igénnyel lépett fel (szemben a sokkal toleránsabb keleti vallásokkal), hogy ismét örökre biztosítson egy felsőbb hatalmat, amelyik végleg leveszi a vállunkról a világ feletti uralkodás terhét. Mert valahol a kőkorban elkövetkezett egy pillanat, amikor az ember arra eszmélt, hogy ő a világ ura. Ebben a pillanatban rémisztő csend vette őt körül. A semmi szakadékába zuhant minden tekintély, az összes ős, a megbízható rend, amihez idomulni és amibe beleilleszkedni lehetett, nem maradt más, mint a totális szabadság. Nincs ennél rettenetesebb.

A kereszténység sokak szerint lényegében az inkvizícióval azonos, amitől már igazán meg kéne szabadulni, ugyanakkor DosztojevszkijRészletek
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, XIX. századi orosz író.
jól megmutatta nekünk a Nagy InkvizítorbanRészletek
Dosztojevszkij utolsó nagy regénye három fiúról és az apa megöléséről.
, hogy ezt mi nem is akarjuk igazán.

Nincs mit tenni: az utóbbi pár ezer év történelme a tudat (tudás) körül és a körül forog, hogy mit kezdjünk ezzel a tudattal (tudással), honnan és kitől kaptuk.

Szar ügy.

Verziók: Nincsenek verziók.

Hozzászólások


  

  
  
  

Nem tudom

A minap hallottam a tudás unalmas, a tanulás a lényeg, kb így szólt az intelem.


  

  
  
  

Tanulás

Tényleg, mi a tanulás?

Kétféle lehet: az egyik a folyton szaporodó adatszerű ismeretek elsajátítása. Például egy informatikus megtanul egy új programozási nyelvet, vagy Kovácsné megtanulja új szomszédnőjének mobiltelefonszámát. Egy programozási nyelv szintaxisa, vagy egy telefonszám nem következtethető ki a már eddig is birtokunkban lévő ismeretekből, ezek adatszerű információk. Az ember vagy tudja ezeket, vagy nem.

A másik a már ismert adatok egyre mélyebb összefüggéseinek felismerése. Ilyen például a modern fizika Szent Grálja, a Nagy Egyesített Elmélet, vagy bármely olyan élmény a mindennapi életben, amit így fejezünk ki: összeáll a kép.

Utóbbi tűnik magasabbrendűnek és fontosabbnak. Sőt, mintha ez lenne az élet értelme. És ezt mi a lelkünk mélyén egészen pontosan érezzük is és e szerint is cselekszünk: életünk legfontosabb pillanatai azok az aha-élmények, amikor azt érezzük, hogy összeáll a kép. Az angol ezt így fejezi ki: "I see", vagyis látom (értem). Egyre mélyebb és mélyebb tudással az élet egyre szélesebb spektrumát vagyunk képesek átlátni.

Azt mondják az okosok, ma már nem lehet versenyképes az, aki nem tanul egy egész életen át. Úgy tűnik igazuk van, mert valóban az tűnik versenyképesebbnek, aki folyamatosan követve a napi aktualitásokat egyre több adatszerű ismeretet halmoz fel egyre specializáltabb témakörökben (első tanulási mód).

Ugyanakkor a normális az volna, ha a az egész életen át tartó tanulás a második tanulási módban valósulna meg, vagyis az ember nem egyre újabb, adatszerű ismereteket sajátítana el, hanem egyre mélyebb összefüggéseket fedezhetne fel az élettel, a léttel és az Ember céljával kapcsolatban.

Azt írod: "...a tudás unalmas, a tanulás a lényeg..." és szerintem ugyanezt fogalmazod meg kicsit másképp: az adatszerű ismeretek halmozása (a tudás) unalmas, a tanulás viszont (a látás képességének fejlesztése) lényeges.


  

  
  
  

Köszönöm

Szép nap virradt ránk. Látjuk mi hasonlóan is a világot, ez igazán jól esik nekem.