Ami az embert jellemzi

Ami az egyes embert jellemzi, az elsősorban és általában az,

  • amit mond. Ez mindig megkérdőjelezhető, mert az ember annyi mindent mondhat...
  • másodsorban az, amit tesz. Ez sokszor ellentmond annak, amit mond és többet elárul, mint a szavak.
  • harmadsorban viszont az mondja el legtöbbet az emberről, ahogyan haldoklik.

Mert az embert elsősorban az jellemzi, hogy hogyan képes a dolgokat elszenvedni. Ez Krisztus példája: nem nagy kunszt a dolgokat megváltoztatni és némi rafinériával a magunk érdekeinek alávetni, hiszen az embernek megadatott a versenytársaknál nagyobb adag ész. Viszont baromi nagy kunszt az, ha ezt a bizonyos nagyobb adag észt nem a hatalom, hanem a szemlélődés szolgálatába állítjuk és cselekvés helyett a szemlélődést választva elszenvedjük a sorsunkat.

Embernek lenni annyi, mint tudatában lenni a mulandóságnak, vagyis nem a túlélést támogatva élni a tudás hatalmával, hanem tudomásul venni a minden áron való túlélés illúzió mivoltát. Ez a kereszt, Jézus üzenete. A tudás nem hatalom, hanem átok és az ember sorsa a tragédia.

Verziók: Nincsenek verziók.

Hozzászólások


  

  
  
  

Jellemünk

Az jellemzi az embert, amit mond, amit tesz. Életművész azt állítja, hogy élni is tudni kell. Ha már itt vagyunk ezen a golyón, legyen értelme az életünknek. Alkalmazkodunk a lehetőségekhez, és küzdünk is ha úgy adódik. Erről szól a nagy utazásunk.


  

  
  
  

Szerintem pedig..

... azért a haldoklás a legjellemzőbb az emberre (pont nem az első két pont, amit az ember mond és amit tesz, hanem a harmadik), mert a haldoklásban (és "haldoklás" alatt a nálunknál magasabb erőknek és hatalmaknak való alávetettség elismerését értem) nyilvánul meg igazán, hogy melyik istent szolgálja az ember. Amit az ember mond és amit tesz, az mind a múlandó személyiség hatáskörébe tartozik. De nekem itt, ebben a sz@ros életben kurvára hiányzik egy magasabbrendű valaki, vagy valami, ami értelmet ad ennek az egésznek. Te is ezt mondod: "legyen értelme az életünknek."

Én azon nyavalygok itt évek óta, hogy megtaláljam ezt az értelmet, ami több, mint én, ami felettem áll, mert nagyon hiányzik Isten. Ha a legfőbb entitás, ami fellelhető, az, amit mondok, vagy akarok, akkor elsüllyedtem a legmélyebb mocsárba, a múlandóság mocsarába, mert a múlandó énem féligazságait próbálom örök igazságokká hazudni.

Ez van ma: mindenki improvizál, rögtönöz, beleértve a mindenkori kormányt is, amelyik demagógiával álcázza a hozzá nem értését. Az előző kormány pont ugyanezt csinálta, az azt megelőző szintén.

Nincs, és nem is lehet rend, ha a rend letéteményesei nem önmagukban keresig az igazságot, hanem múlandó politikai improvicációkban. Az örök rend ugyanis mindenkiben megvan, csak már alig halljuk a hangját. Épp ezért nem szabad ma hinni a politikusoknak, vagyis a jognak. Amit ma jognak hívnak, az valójában az igazi erkölcsöt körülfoglaló homályzóna, blöff, ami a valódi erkölcsi érzék tompítását célozza meg.


  

  
  
  

Rend, Igazság, Értelem

Szia Csapos,

Véletlenül, (Ha van véletlen, sajnos az a gyanúm, hogy csak az van. Bár jobb szeretném ha nem lenne.) keveredtem ide és olvastam az írásod.
Tetszik a haldoklásról való gondolatod. Igaz is, csak kevés elvetemült ember képes olyankor is másnak mutatni magát mint amilyen valójában. Hozzátéve, hogy haldoklás és haldoklás között nagy különbségek lehetnek. Tér, idő és egyéb körülmény. De hagyjuk is most ezt. Ez fogott meg de nem ezért írok, hanem az írásod három fogalmát ragadnám ki.
Rend, Igazság, Értelem (mármint az élet értelme).
Szeretnének sokan (olykor én is) REND-ben élni, tenni-venni. Mindenkinek más a rend és ez nagyon veszélyes is lehet néha, (lásd: diktatúra, parancsok stb.)
A második: az IGAZSÁG. Hát erre csak nagyapámat idézem, azt mondta nekem "Szeresd fiam azt aki az igazságot keresi, de tartózkodj attól aki azt mondja, hogy megtalálta!".
Végül pedig az ÉRTELEM (az életé). Itt azt hiszem Madách volt a legközelebb, "A KÜZDÉS MAGA!". Vagy más szavakkal, úton lenni az ÉLET, megérkezni a HALÁL! Célok vannak, lehetnek, de ÉRTELME van -e?
- "De jó fiam, hogy ilyen lassan megyünk!"
- "Na de miért Nagyapa?"
- "Mert, hogy rossz felé." :)
Szemlélődni, újabb és újabb érzéseket átélni, s a végén az "ÉLETTEL BETELVE" elhagyni ezt a világot, ez minden amit érdemes tenni, s ez nem kevés!

Üdv.:
Kerubin


  

  
  
  

Megint csak "hm..."

REND: Valóban, a rend ma veszélyes. Hitler és Sztálin (és lehetne még sorolni) rendet akart. Láttuk mi lett belőle. De ők nem voltak igazi vezetők abban az értelemben, ahogy azt Antoine de Saint-Exupéry próbálta megfogalmazni a Citadellában. Ő ugyanis azt írta, hogy a jó király (jó vezető) Isten és a nép között közvetít, vagyis nem összetákolt igazságok mentén improvizál, hanem az örök igazságot képvisel és azt szolgálja. Hogy mi ez az örök igazság, örök rend, azt mi ma nem tudhatjuk, csak keresgélünk (csalódva vallásban és tudományban egyaránt). Mindenesetre jó támpont lehet, hogy gondolatban kipróbáljuk, ötezer év múlva is igaz lesz-e, amit ma annak hiszünk. Ha igen, közel járunk ahhoz, ami már REND-nek nevezhető.

IGAZSÁG: A nagyapádnak igaza volt (van és lesz). Azonban létezik örök igazság: kell kaja? Kell. Kell levegő? Kell. Kell asszony, aki mellé oda lehet bújni. Naná, hogy kell. És még nagyon sok minden kell, és megint csak tízezer éve is és tízezer év múlva is kellett és kelleni fog. Mi az, ami mindenkiben közös, tízezer évvel ezelőtt, tízezer év múlva, nyelvtől, nemzeti hovatartozástól, vallástól, nemtől függetlenül? No az az, ami IGAZ.

ÉRTELEM: Nem cél kell. Minden cél múlandó. De mi az, ami örök? Az, ami tízezer évvel is igaz volt és tízezer év múlva is igaz lesz. Célja a csigának is van, eljutni a következő jó falatig (akár az autópályán át, keresztben). Az életének azonban nincs értelme. Pontosabban, dehogy nincs: száz százalékos mellbedobással csinálja a dolgát, amire teremtve lett. No de mire lett teremtve az ember? Pont arra, hogy a csigát meghaladja: LÁTNI. Haldoklik a gyereked? LÁSD. Haldokolsz te magad? TAPASZTALD MEG. Persze a csiga is megtapasztalja, de nem FÁJ neki annyira. Mi tudunk fájni. Nagyon. Ezt csak mi tudjuk, senki más. Minden csirke, amit megeszel, téged szolgál, de nem azért, hogy örömet okozzon, hanem azért, hogy a testeddé válva támogasson téged olyasvalamiben, amit csak te tudsz, ő nem: megérezni a múlandóságot és ezáltal megteremteni az örökkévalóra irányuló igényt, vagyis Istent. A vizet a szomj teszi értékessé.