Szükséges e változnunk? Vagy fogadjuk el azt ami van?
Amikor az érdeklődésem a filozófia, majd később a pszichológia felé is fordult, természetesen
Szerettem volna tapasztalataim, gondolataim megosztani, barátokkal, családtagokkal,
Ismerősökkel.
Saját tapasztalataim során összegyűjtött megfigyeléseimet, egyre több szakirodalomban láttam viszont. Ekkor nagyon lelkes lettem és sikerélményként tekintettem az új elfoglaltságomra, amit akár hobbinak is felfoghatunk! Közben évek teltek és azt vettem magamon észre, hogy az állandó analizáló gondolkodás szépen lassan formálni kezdte a személyiségemet. Ez a folyamat jelenleg is tart! Úgy gondolom, ez a változás, sok szempontból előnyömre vált. A napokban viszont elbizonytalanodtam, mert az úgynevezett vevőközönség, egyre nagyobb léptekkel hátrál előlem. A barátaim még egész jól tűrik az általam kezdeményezett sokszor, keményen szembesítő észrevételeket, de úgy veszem észre, ők nem akarnak változni! Provokatívnak értékelik az egyébként építő kritikákat! Hiába minden erőfeszítés!
Márpedig az embereknek előnyére válik, ha megismerik pl.
azokat a bizonyos „vak részeket” lásd (Johari ablak) !! http://www.gamf.hu/karrier/modul2/modul2_3.html
Nyilvánvalóan lehetetlen vállalkozás lenne, mindenkit rávenni az önmegismerésre.
Véleményem szerint a nehézség abban van, hogy az egyének nem képesek változásra, akkor a társadalom sem fog megváltozni, és nem fog tudni kimászni ebből a gödörből, amiben jelenleg székel.
Ezért teszem fel a kérdést:
Szükséges e a változás? Ha, igen akkor min kell változtatnunk?
És mik azok, amihez nem szabad nyúlni?
Rics!
Hozzászólások
Szerintem
Igen is, meg nem is. Úgy értem, nincs egy objektív, ideális fejlődési terv egy személy, egy család, vagy egy nemzet számára, amely mentén fejlődni, változni kell. Mindenki olyan sebességgel és abba az irányba halad, ahogy akar. Legfeljebb annyit lehet megállapítani, hogy a többiekhez képest le van maradva, vagy előrébb, vagy másfelé jár. De szerintem ez nem verseny, az állapotunkat nem kell minősíteni, csak tisztában lenni vele.
A fentiek fényében, ha változtatni akarunk (és nem "kell"), akkor szerintem a tudatosság, értelem és érzelemRészletek
Különbözőek vagyunk ez nem baj. Habitusunk, kultúránk, gondolkodásunk alapján fejtjük ki véleményünket dolgokról, eseményekről, ez sem baj. A baj ott kezdődik, ha ezt nem tudjuk kellő önuralommal, önfegyelemmel tenni. szétválasztása (ám nem az utóbbi elnyomása) felé érdemes elmozdulni egyéni és közösségi szinten egyaránt. Tisztább kommunikáció, előítéletmentesség, felelősséggel való szembenézés stb.
Mindenhez hozzá lehet nyúlni. Ami elromlik attól, hogy hozzányúlnak, az már eleve nem is volt jó. Tekintélyelvűség, megkérdőjelezhetetlen állítások, hatalom, érzelmi gátak, titkok.
Egy példa
A tiédhez hasonló tapasztalatra tettem szert, amikor abbahagytam a húsevést és még azt a hibát is elkövettem, hogy ezt nem titkoltam mások előtt. Például számomra tök logikusnak tűnik, hogy ha valaki eszik húst, akkor ölje is meg azt az állatot. Álszentség az olyan hozzáállás, hogy szeretem ugyan a pörköltet, de irtózom a vértől, inkább másokra bízom a hentesmunkát. Ha kérdezték tőlem, miért lettem vega, többek között ezt is megemlítettem. A legtöbb ember erre bőszen elkezdte bebizonyítani, hogy miért nincs igazam. Eleinte nem értettem, miért győzködnek, hiszen én nem mondtam senkinek, hogy ha ő eszik húst, akkor helytelenül jár el, csak annyit mondtam, hogy én miért döntöttem így, vagyis nem akartam őket megváltoztatni, csak elmondtam, én miért változtam. Aztán rájöttem, hogy az emberek személyes támadásként értékelik, ha változtatsz magadon. A haverok meg akarnak győzni, ha leszoksz a piáról, hogy miért volna jobb mégis innod. Azért értékelik személyes támadásként, mert te változtál, ők viszont nem, de úgy érzik, kéne, hisz igazad van.
Ez egy tök nehéz kérdés: magunkon változtatni (lefogyni, leszokni a cigiről, piáról, stb.) már eleve nagyon nehéz. Erre még rátesz egy lapáttal egy közeli ismerős, vagy rokon által mutatott pozitív példa, ami ellen "zsigerből" lázadunk, hisz kivetítjük rá parancsoló apánkat, anyánkat. Annyi érvet tudunk felhozni a változtatás ellen! Ebben nagyon kreatívak vagyunk.
Trükk: ne neveljünk!
A problémát abban látom, hogy nem tudunk, vagy nem akarunk(?) elfogadni. Elfogadni a másikat olyannak, amilyen. Ne akarjunk nevelni! Én így látom a világot, Te úgy, és ez nem baj. Nem kell meggyőznöm a másikat arról, hogy csak egy üdvözítő megoldás van, az pedig az én elgondolásom.
..és most bonyolítsuk a témát: én eszem húst, nyúlat, csirkét, disznót, marhát. A felfogásom az, hogy az ember mindenevő, tehát szükséges a táplálkozásban ez is, ahogy a zöldség, gyümölcs, tejtermék. Nem ösztönzök senkit,arra, hogy kövesse példámat! Boltban veszem meg a terméket, tehát csak közvetve ölök. Persze, a jelentése akkor is megmarad, mert az érdekemben teszi ezt valaki más.(Tápláléklánc)
A változás jó volna, társadalmi szempontokat tekintve. Az egymás közötti kapcsolatok ügyében az elfogadást tartom lényeges momentumnak.
Elfogadás
Szia Ria!
Az elfogadásról, amit írtál az igaz! Az embereket, főleg a hozánk közelieket el kell fogadni! A személyüket!! Az egyén által képviselt ideologiákról, sokszor hasznos és érdemes vitatkozni!
Rics!
Kell is!
Szia Rics! Örülök, hogy megismerhetlek!
Nem tennék határjelet, a hozzánk közel vagy nem közel állók közé. Úgy általában elfogadom az embereket. Pontosan fogalmazva az emberi kapcsolatokban tartom fontosnak az elfogadást. Írhatnám azt is, hogy az elfogadás hozza a kölcsönösséget, a megbecsülést, tiszteletet.
A vita helyett, véleménycserét, disputát javasolnék, ha szabad. Figyelve arra, hogy ne bántódjék meg a másik fél.
Sok síkert kívánok! RIA
Azóta már
...én is eszem megint húst (csak sokkal kevesebbet), és én is hibaként aposztrofáltam, hogy másokat meggyőzzek az igazamról. A húsevés elég megosztó, vitákat indukáló téma, ugyanakkor az ilyen kérdésekben általában eljutnak az emberek odáig, hogy mindkét fél békén hagyja a másikat. Ez látszólag rendben is van. De vegyük például azt a kérdést, hogy megengedhetőnek tartjuk-e az emberölést. Ebben az esetben már beleszólunk a másik életébe (nem fogadjuk el őt) és azt mondjuk, ölni bűn. Mi a különbség a két dolog között? Csirkét lehet ölni, embert nem? Csak azért, mert a csirke nem tiltakozik? Hogy van ez?
Szóval egyetértek: ne neveljünk! Ugyanakkor a kérdés megmarad.
Utóirat
Már az Úr maga is ellentmondásos: más népek fiait le lehet ölni. Ha nem Isten kinyilatkoztatásának veszem a Bibliát, hanem az emberi tudat fejlődéstörténetének, akkor azt látom, a helyes és helytelen megkülönböztetésének mikéntje változik.A Tízparancsolat azt mondja: Ne ölj, ugyanakkor Mózes. V. könyvében 20, 13. (Ellenséges városok ostromlásáról):
Dilemma
A keresztkérdés kemény! Igen, ölni bűn! A csirke is tiltakozik, hiszen fut a gazdaasszony elől, de vesztesként jóféle csirke- húsleves lesz belőle.
Ami számomra megrázóbb élmény, hogy a vallás felejti el a Tizparancsolatot, abból is azt, hogy : Ne ölj! A keresztes hadjáratok micsoda pusztítást hajtottak végre, ahogy a szentháborúk. Ez a borzalmas és érthetetlen.
Mint naiva, úgy gondolom, hogy eljön az, az idő, amikor az emberek nem lesznek hajlandóak háborút viselni. Jó volna megélni.
Ilyen az ember
Ezt is el kell fogadni:) Az ember már csak olyan, hogy átsiklik az olyan ellentmondások felett, mint az, hogy ami nekem kellemes (de nem életbevágó) élmény (húsleves), az a csirkének a halál. Az ellentmondás feloldása az, hogy a csirke nem ember, az a dolga, hogy leves legyen belőle. Amikor a keresztesek hadjáratba mentek, valójában ugyanígy átsiklottak a felett a tény felett, hogy a pogányok is emberek. Lásd az előző hozzászólásom utóiratát: a más népek fiaira a tiltás nem vonatkozik.
Európai számára szélsőséges gondolkodásmódok szerint semmit sem lehetne elpusztítani, ami él. Ennek következményeként vannak, akik nemhogy húst nem esznek, hanem például sárgarépát sem, mert belepusztul a növény, csak terméseket.
Hát......
Gyarlók vagyunk és tökéletlenek.
A túlélés!
Az állatvilágban a ragadozó állatok, mentességet kapnak. Ők nem gyilkosok, mert
ők, ösztönből zsákmányolnak! A tudatára ébredt „emberállat” már gyilkosnak,
és kegyetlennek minősül, amikor elveszi az életet egy élőlénytől…Mi is az ösztön?
Szerintem egyenlő túlélés! Meglátásom szerint az emberek nagy részét is az
ösztön hajtja, vagyis a túlélés. Tudom, pontosan tudom, hogy a tudatosság különbözteti meg az emberi tettet az állatéval szemben, de jobban belegondolva, és figyelembe véve azt,
hogy az ember is a földön fejlődött ki, nem lehet a nyakába akasztani a felelősséget!
Az állatoknak mindent elnézünk, az embereknek nem! Miért? Talán a magyarázat lehet az is, hogy egy ember Lehet csak riválisa egy másik embernek… Vagyis? Megint a túlélés!
Mindezekből az is következik, hogy az ember a saját faját, jelentőségét mennyire pofátlanul,
nagyra értékeli, hiszen túlzottan emberként tekint magára!
Nem fejlődtünk még ki teljesen az állatból, homo sapiens sapiens akármivé… de a folyamatnak részesei vagyunk azzal is, hogy pl. ezeket a gondolatokat megosztjuk egymással. Most határozottan azt érzem, hogy a továbbfejlődés irányába, egy százezred milliméterrel előrébb toljuk ezt a szekeret. Ez bizony jó érzés!
És némi magyarázat a filozofálás gyakorlati hasznára…
Ria!
Én is nagyon örülök a találkozásnak :-)
Rics!
Annyit hozzátennék,
...hogy az ember ilyen értelemben tényleg állat, tehát joga van "gyilkolni", ha valóban a csak a túlélése a cél.
No de: ha az oroszlánok jól vannak lakva, akkor a gazellák az orruk előtt sétálhatnak teljes nyugalomban, mert az oroszlánok csak akkor ölnek, ha éhesek és a gazellák tudják ezt. Az ember viszont nem csak akkor öl, ha éhes! Az amerikai bölény például nem azért pusztult ki majdnem, mert a telepesek megették a húsát, hanem azért, mert eladták a bőrét, a húst meg otthagyták megrothadni. A kínai halászok kifogják a cápát, levágják az uszonyait levesnek és visszadobják a "maradékot" a tengerbe. A "maradék" ekkor még él... Talán csak az egérrel játszadozó macska mérhető össze ezzel a kegyetlenséggel.
Nincs jogom elítélni a kínai halászokat, de azt látom, hogy megehetnék a cápa húsát, ám ehelyett az uszonyok eladására, vagyis a pénzre hajtanak. Tehát nem csupán éhesek, hanem valami mást akarnak. Ez "túlélés", vagy már több annál?
Tisztáznám,
hogy rendkívül elítélem azt, amit, ahogy az állatokkal teszünk,
Én is láttam , amikor az uszony nélküli cápát lerugdossák a fedélzetről,
vissza a vízbe….Ilyenkor sokszor elhangzik az a mondat: „ezek állatok,
nem emberek”… Persze abban igazad van csapos, hogy helyesebb lenne
ez a kifejezés így: „ úr isten ezek emberek nem állatok” ….Ezért gondoltam
arra, hogy az emberek túlértékelik a saját jelentőségüket…
Felteszem a kérdést! Amikor kinyilvánítjuk nemtetszésünket, elégedetlenségünket,
amikor elítéljük ezt a sok kegyetlenkedést, vagyis a rossz emberi természet ellen
lázadunk, kinek szól a kritika? Annak a bizonyos halásznak aki éppen tőrrel kezében
végzi el a piszkos melót? Vagy annak aki ,öltönyben, nagyképűen kanalazza a cápauszony levest ? Azoknak akik ezt tétlenül végignézik? Kié a felelősség? Az istené, aki ilyen
világot teremtett?
Azt, hogy a pénz egyenlő e a túléléssel? Szerintem nem! Kifejezhetjük úgy, mint egy fertőzés,
Pénzfertőzés. Aminek a tünetei többek között az empátia teljes elvesztése, az állatok és az
embertársak felé! A pénzfertőződött ember hamar függővé válik, e mentális betegség és a
szövődményei, egyenlőre gyógyíthatatlanok!
Sőt
Az is egy teória lehet, hogy maga az ember a fertőzés, ami elterjedt a földön…
telepeket hozott létre, majd egyre jobban elszaporodott, persze miután
már mindent felél maga körül, táptalaja egyre vékonyodik, amikor már mindent,
egymást is elpusztítják, a táptalaj élhetetlenné, meddővé válik...
Sok vírus pl. az ebola is ebbe a csapdába kerül, hogy a pusztítása olyan nagy
mértékű, hogy saját maga alól, húzza ki a táptalajt és elpusztul, mert nem tud
tovább terjedni...
Megelehetősen sok analógiát találhatunk még, ember és vírus természete között...
Igen, de!
A vírus analógia tök helytálló. Feléljük az erőforrásokat és saját szennyünkbe fulladunk. Ugyanakkor az emberben az a csodálatos (és egyben katasztrofális), hogy a viselkedése olykor egy féltégla, olykor viszont a legmagasabb szellemiség megnyilvánulásaira hajaz. Vagyis: maga az ember, ugyanakkor az egyed (személy) is pillanatról pillanatra libikókázik a legmélyebb állatiságtól a legmagasabb spiritualitásig. Azt hiszem rá kell gyúrnunk kicsit arra, hogy ezt az évezredes kérdést megoldjuk :)
Ha valami értelmes gondolattal is elő tudok majd állni, jelentkezem ;)