A komplexitásról

Csíkszentmihályi MihályRészletek
A chicagoi egyetem magyar származású pszichológia professzora az A fejlődés útjaiRészletek
A nagy sikerű [forrás:Flow - Az áramlat] című könyv folytatása. című könyvében a következőképpen definiálja a komplexitást:

Komplexnek az erősen differenciált és integrált rendszert nevezzük.

Mi közünk lehet nekünk ehhez az egészhez?

Először is mit jelent pontosan a differenciáltság és az integráltság? Hadd idézzem megint CsíkszentmihályitRészletek
A chicagoi egyetem magyar származású pszichológia professzora:

A differenciáltság egy rendszer összetevőrészei különbözőségének a mértéke (felépítésüket és funkciójukat tekintve).

Az integráltság egy rendszer összetevőrészei közötti kommunikálás és együttműködés (egymás céljainak a megvalósítása érdekében) mértéke.

Vagyis differenciált az a rendszer, amelyik sok különböző részből áll, integrált pedig az, amelynek összetevői jól együtt tudnak működni a közös cél érdekében. Ha körülnézünk, igen sok komplex dolgot láthatunk magunk körül: városokat, emberek bármekkora együttműködő csoportjait, bonyolult gépeket stb. De van a komplex dolgoknak egy olyan csoportja, amelyik már jóval az ember megjelenése előtt létezett és az egész VilágegyetemetRészletek
Azt mondják az okosok, hogy a Világegyetem egy hatalmas robbanással kezdődött, melynek során a Semmiből megszületett a Valami, első lépésben az Idő és a Tér. Ahogy mondani szokás: "Erre varrjá' gombot!". "És mi volt előtte?" - kérdezhetjük naívan. "Hát semmi." - így a válasz. De miért gondolja úgy a Semmi, hogy egyszercsak Valamivé kell válnia? tekintetbe véve egyelőre unikálisnak tűnik (vagyis olyan ritkának, hogy csoda, hogy egyáltalán létezik). Ezek az élőlények.

Az Egy babszemrőlRészletek
Esszé a babszemben rejlő mérhetetlen bonyolultságról, amit nem tudunk eléggé értékelni. Tiéd lehet a legfejlettebb technológia, mégsem tudsz előállítani egy szem babot. Ennek ellenére nem érzünk semmi áhítatot, amikor megesszük, vagy fanyalgunk azon, hogy miért ilyen drága. című esszében próbáltam fejtegetni, hogy mennyire nem értékeljük az élet unikális voltát, ebben az esszében pedig szeretnék egy kicsit tovább menni. Paul DaviesRészletek
Brit fizikus, író. az A megbundázott VilágegyetemRészletek
Egy könyv arról, hogy a Világegyetem létre "akarta"-e hozni az életet, az embert és az intelligenciát. című könyvében azt fejtegeti, hogy a Világegyetem keletkezése és fejlődése során rengeteg olyan "hiba" csúszhatott volna be az egész folyamatba, amely megakadályozhatta volna az élet kialakulását, sőt ezen lehetséges hibák száma olyan nagy, hogy csoda, hogy egyáltalán kialakult egy kellőképpen stabil Kozmosz és abban az élet. Ha például az elektron és a proton tömegének aránya akár csak egy kicsit is eltér a Kozmoszban jelenleg tapasztalható aránytól, akkor nem alakulhattak volna ki stabil atomok, ennek következményeként csillagok sem, vagyis élet sem. És ez csak egy példa. Azt mondják az okosok, hogy több száz paraméternek kell halálosan pontosan stimmelnie ahhoz, hogy kialakulhasson az élet, vagyis az élet valóban egy csoda. Ezt persze azért nehéz értékelni, mert a Földön olyan mennyiségben vesz minket körül. Ennek ellenére szerintem elvárható volna az életet, minden egyes élőlényt (élő lényt) alanyi jogon tisztelni, hiszen életet elvenni könnyű, de teremteni (még a mai hihetetlen technikai színvonal mellett is) lehetetlen. Az említett könyvében DaviesRészletek
Brit fizikus, író. egy meglepő következtetésre jut és felveti a lehetőségét annak, hogy a Kozmosznak célja az élet (és végső soron az intelligencia) létrehozása. Eltekintek a teória kifejtésétől, mert egyrészt lelövöm a könyv "poénját", másrészt elég csak körülnéznünk és józan paraszti ésszel is belátjuk, hogy nem léteznek az élőlényeknél bonyolultabb, komplexebb dolgok.

Ezen a ponton bárki ellenvetést tehetne, mondván: egy élőlénynél miért ne lehetne komplexebb több élőlény? Ha felidézzük a komplexitás definícióját, akkor észre kell vennünk, hogy egy több élőlényből álló rendszer pusztán attól, hogy nagyobb a darabszám, még nem lesz komplexebb egy élőlénynél, hiszen csak egy rendezetlen (tehát nem együttműködő, nem integrált) halmaz, ráadásul még csak nem is differenciált, hiszen az alkotóelemek (az egyes élőlények) nem különböznek lényegesen. Egy együttműködő csoport, például egy oroszlánfalka, vagy méhcsalád már jobb példa, de komplexitás tekintetében meg sem közelítenek egy sejtet. Igaz, hogy az oroszlán egyik izmának sejtje is része a falkának, de nem működik szorosan együtt egy vadászatban, vagyis valójában nem ugyanaz a rendszer, mint a falka. De ebben nem vagyok biztos :) Ha Galilei téglák helyett csecsemőket dobált volna ki a pisai ferde torony ablakán, hogy tanulmányozza a gravitációt, igencsak fel lettek volna háborodva a korabeli szemtanúk, azért, mert az adott fizikai rendszerben a zuhanó csecsemő csupán egy darab súly lett volna, vagyis komplexitásához mérten túl egyszerű funkciót töltött volna be. A felháborodás azon alapszik, hogy mit tekintünk egy adott esetben rendszernek.

Az egész fejtegetésből annyit szeretnék kihámozni, hogy van-e valamilyen morális következménye annak, ha elfogadjuk, hogy

1. a Kozmosz emberi közreműködés nélkül olyan fokú komplexitást hozott létre, amire ember nem képes,
2. úgy tűnik, az élőlényekben megnyilvánuló komplexitás a Kozmosz "célja",
3. és úgy tűnik, ez az élőlényekben megnyilvánuló komplexitás az eddig ismert legmagasabb fokú komplexitás, azaz a legmagasabb rendű érték (Isten?)

és ha van, mi az?
Például:

• "Istennek tetsző életet élni" annyit jelent, hogy szolgálni a legmagasabb rendűt, vagyis az életet, fenntartani az élők már (még!) létező sokféleségét?
• Továbbfejleszteni a természettől kapott komplexitást, vagyis csak azon tevékenységeket folytatni és támogatni, amelyek gazdagítják a Kozmoszt (nem mennyiségről van szó, hanem minőségről, vagyis differenciáltságról és integráltságról)?
• Az embert (főleg az emberi intelligenciát) csiszolni, fejleszteni és nem "darab súlyként" használni, vagyis például a birtoklási vágy, az érzéki élvezetek szolgálatába állítva, az intelligenciában rejtőző, igazán komplex lehetőségeket mellőzve, "alacsonyabb rendű" funkcióit használni?

Elfogadható új vezérlő elvként, hogy az ember célja megismerni, támogatni és továbbfejleszteni a Kozmosz által eddig felépített komplexitást és tudatosítani, hogy mi nem az?