A rohanásról

Hányan vagyunk, akik képtelenek vagyunk a seggünkön ülni és pihenni, akiknek folyton tevékenykedni, intézkedni, pörögni, beszélni kell. Egyrészt így érezzük magunkat fontosnak, másrészt viszont ezt nevelték belénk. Mindig kellett valamit csinálni, nem lehetett csak úgy leülni ok nélkül. Aki leült azt lustának titulálták, aki pörgött, azt megdicsérték. Mára már képtelenek vagyunk ellazítani magunkat, mert a fejünkben folyvást ott a kényszer.

Hogyan tudnánk így megfigyelni, érezni az érzéseinket, jelen lenni minden percünkben, meditálni, feszültséget oldani? Hogyan csendesülhetnénk így el? De enélkül meg hogyan ismerhetnénk meg önmagunkat és a valóságot? Ha nincs időnk elmélyülni, akkor csak a felszínen rohangálunk, átfutunk az életünkön, semmit sem ismerünk és tapasztalunk meg.
Eljutottunk a nagy rohanásban odáig, hogy olyannyira elszakadtunk a valóságtól és a valódi lényünktől, hogy jóformán rettegünk a csendtől, a megállástól, mert akkor elkezdenénk érezni, az érzések pedig mást mutatnának meg, mint amit mi látni akarunk, amit mi felépítettünk, aminek mi hisszük saját magunkat. Az érzések szembesítenének az illúzióinkkal. Tehát, futnunk kell önmagunk elől.

Minél lassabban élsz és mozogsz, lassabban végzed a feladatod, vagy akár a házimunkát, annál inkább leszel jelen az érzéseidben, annál erősebbek lesznek a tapasztalataid. Kifinomult mozgás, kifinomult érzések. Egyre inkább jelen leszel az életedben és ezáltal a valóságban. Sőt, orron-szájon át lélegezve még mélyebbre jutsz az érzésekben.

Azt mondják, ma rohanó világban élünk. Pedig a világ nem rohan sehová, a világ csak van. Mi emberek rohanunk, kapkodunk, pörgünk, nem a világ.
A nyughatatlan, elégedetlen ember rohangál, fut önmaga elől.
Például a délolaszok (és a déli népek) egyáltalán nem rohannak. Szeretik a földet, a természetet, együtt élnek vele és sehová sem futnak. Ráérősek, szavuk járása a "manjana" (majd holnap), nem zárják ki embertársaikat az életükből, ünnepet csinálnak a hétköznapokból, nagyokat esznek, szóval élvezik az életet. Nekik nem "rohanó a világ". Ők elégedettek. Az lehet a titok, hogy aki elégedett, az nem vágyik sokra, nem akar mindent megszerezni, mindenkit legyőzni, beéri annyival, amennyit a szükségletei megkívánnak. Az pedig igazán nem sok. Sokra annak van szüksége, aki bizonyítani akar.