A lélek halhatatlanságáról (Kalman Bahia Movar szerint)

Nem tudom mi a lélek. Azt viszont tudom, hogy én, én voltam tíz, tizenöt, húsz, stb évvel ezelőtt is, és azt is tudom, hogy a testem akkor nem az én mostani testem volt, mert tégláról téglára átépítettem, és mégis az vagyok aki akkor voltam, akkor tehát kell bennem lenni valaminek, ami összeköti az akkorit a mostanival, és ezek nem lehetnek az emlékek, mert azok nem anyagi dolgok. Isten lelket lehelt az emberbe. Hm. Talán ez az ami közös bennünk. Talán tényleg egy közös lélek lakozik bennünk. Talán ettől vagyunk emberek. Tényleg az állatoknak is van lelkük? A póknak is, a csigáknak is, a kutyáknak is? Mitől ember az ember? Azt nem tudom elképzelni, hogy lesz olyan, hogy én nem leszek, és ha jobban meggondolom azt sem tudom elképzelni, hogy volt olyan, hogy én nem voltam, csak úgy tudom értelmezni, hogy nem voltam ott, a teret értem, fel tudom fogni, az időt valójában nem. Úgy érzékelem, hogy a testem öregszik, a lelkem nem. Az változik, talán, de lehet, hogy még azt se. Az érzékszerveim romolhatnak, kihunyhatnak, a gondolkodásom leállhat, de úgy érzem, és ezt semmiféle racionális gondolatokkal nem tudom alátámasztani, hogy van bennem valami, ami örök. Jobb híján ezt nevezem léleknek.